MSZP13
2024. December
HKSzeCsPSzoV
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

 

Keresés:

 

Megemlékezés Horn Gyula születésnapja alkalmából

Születésének 89. évfordulójáról emlékezett meg díszpolgáráról az önkormányzat, 2021. július 5-én. Először az Újpesti rakparton, az egykori miniszterelnök volt lakhelyén elhelyezett domborműves emléktáblánál, majd a Gyermek téren felállított szobránál. Az eseményen megjelent fia, ifjabb Horn Gyula, Hiszékeny Dezső országgyűlési képviselő, Tüttő Kata az MSZP elnökségi tagja, főpolgármester helyettes, dr. Tóth József a kerület polgármestere és számos érdeklődő.

Horn Gyula 1932-ben született, Budapesten. 1959-től a külügyminisztériumban dolgozott, 1989-től külügyminiszter, 1990-től az MSZP elnöke, 1994-1998 között Magyarország miniszterelnöke. Történelmi érdemeket szerzett a Magyar Köztársaság rendszerváltozás utáni gazdasági, politikai és társadalmi konszolidációjában. Múlhatatlan érdemei vannak Magyarország európai integrációjának kezdeményezésében és megvalósításában.

Horn Gyula Európában és a nemzetközi politikai életben köztiszteletben álló személyiség volt. Németországban díjat alapítottak a nevével és utcát neveztek el róla, így ismerve el a német egység megteremtésében szerzett érdemeit. Több jelentős külföldi és hazai elismerés birtokosa. Arany Európa díjas (1994). A Szabadság díjat 2005-ben kapta, majd az Osztrák Köztársaság Szolgálatáért Nagy Érdemrend Szalag kitüntetést vehette át. 2013-ban hunyt el.

Horn Gyula Magyarország rendszerváltás utáni harmadik miniszterelnöke egész alakos szobrát az angyalföldi Gyermek téren születésnapjához kötődően, 2014-ben avatták fel. Az egész alakos, életnagyságú szobor bronzból készült. A XIII. kerület díszpolgára emlékére állított szobor Kutas László, évtizedek óta a Lehel úton alkotó szobrászművész alkotása.

 

Képgaléria

 

©2024 MSZP13